Back to top

Szép Magyar Beszéd

2018. február 1 – jén a Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulóján vettek rész a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és a Sportgimnázium tanulói:

Kosár Laura I.D, Varga Réka I.B, Gálffy Viktória I.B, Bartalos Nikoletta I.B, Vaculka Júlia II.D,Varga Molly I.A, Kozma Emese III.SG, Sághy – Dóra Emese III.SG .

Takács Ildikó tanárnő a versenyszabályzat ismertetése, valamint a zsűri és a résztvevő diákok bemutatása után megnyitotta a háromfordulós versenyt.

A tanulók a következő feladatokat teljesítették: 1. Begyakorolt szöveg felolvasása

                                                                                       2.Kötelező szöveg felolvasása

                                                                                       3. Választott téma előadása         

A megmérettetés jól sikerült, mindenki ügyesen teljesített és megérdemelten vehette át az elismerő okleveleket és a szép könyveket. A győzteseknek, Kosár Laurának és Kozma Emesének gratulálunk, és sok sikert kívánunk a somorjai körzeti fordulóban.

0